- Mennem kell.
- Nem! Nem kell
rá hallgatnunk! Ő nem tudja, hogy szükségünk van egymásra!
- Tudom, de ezt
kell tennem, hogy teljes életet élhess. Nélkülem.
- Én veled élek
teljes életet! Te vagy az egyetlen, akiben megbízok.
- Figyelj!
Lehet, hogy az elején nehéz lesz, és szokatlan, de idővel sokkal jobb lesz!
- Nem érdekel!
Nézz rá! Azt hiszi ő mindent, jobban tud!
- Igaza van.
- Nincs!
- De igaza van.
Lassan letelik az idő. Indulnom kell.
- Várj!
Szeretlek.
- Én is
szeretlek. – a mondat lassan elhalkult, majd csak a puszta emléke maradt meg.
Egy könnycsepp
gördült végig az arcán.
Végleg egyedül
maradt.
Meggyógyult…